|
HÚSVÉT A tavaszi népszokások egyik nagy ünnepköre a nagyheti-húsvéti ünnepi ciklus, melyben a keresztény és pogány hagyományok ötvöződnek. A Kacskaringók virtustársulat a húsvéti ünnepkör népszokásainak és dramatikus játékainak széles tárházát kínálja. ![]() Virágvasárnap Hej koszorú, koszorú, Szép színű és jószagú, Kis rövidke zöldágok, Cifra kicsiny levelek, Vannak benn üres helyek. Jézus Jeruzsálembe vonulásának emléknapja ősi szokásrendünkben egyben a tavasz első csendes köszöntésének is ünnepe. Ekkor áldják meg a rügyfakadást, termékenységet jelző ágakat, ekkor szólal meg először a fűfasíp, felköltve a természetet téli álmából, ekkor temetik a telet is véglegesen, mely hagyomány többféle dramatikus játék alapja (kiszehajtás, villőzés). Virtustársulatunk a virágvasárnapi kiszehajtás során egy női ruhába öltöztetett szalmabábot hordoz körül a rendezvény környékén, zenés, felvonulás keretében, majd a telet megszemélyesítő kiszebáb rituális szertartással égettetik el avagy dobatik vízbe - a program résztvevői által. Csendes ének- és zeneszó zárja a programot. Nagyhét Nem láttam oly szép gyümölcsfát, Mint Jézusnak keresztfáját, Kékjeivel kibimbózott, Piros vérrel kivirágzott, Maga Jézus szép gyümölcse, Örök életnek szerzője. A testi, lelki és szellemi megtisztulás időszaka. Mágikus cselekményei mind a megújulás varázslásához kötődnek. A nagyböjt utolsó hete ez, a tavaszi szerszám-, porta-, temető- és lélekrendezés ideje, hogy felkészülten fogadhassuk be a termékeny napfényt (egyházi ünnepkörben Jézus feltámadását), s erejéből energiát meríthessünk. E napokra az egyházi eredetű hagyományok közül egy rég elfeledett szokás, a tűzszenteléssel összekötött Pilátus-verés felelevenítését kínáljuk, ennek is a Tolna megyében kiforrott változatát. A stilizált, rajzolt Pilátus jelképes verésének végeztével nagyszombati máglyát gyújtunk a résztvevőkkel közösen, s kezdetét veszi a tűzszentelés pogány- és egyházi elemekből álló rituáléja. ![]() Húsvét napja Krisztus halált meggyőzé, A sátánt megkötözé. Már mi mind örüljünk, Az átokban kik voltunk, Krisztus megbékéletett Áldott Atyaistennel, Magát értünk áldozván. A feltámadás ünnepe nemcsak Jézus mennybemenetelét, de a természet, az élő, teremtett világ megújhodását is jelenti. A hosszú böjti időszak utáni ételszentelés, a napkeltét váró virrasztás, a határjárás és a különféle termékenységre vonatkozó tojás-játékok szokása mind-mind ezen ébredés jelképei. Virtustársulatunk közösségi programként a határkerülés és Jézuskeresés hagyományát éleszti fel e napra kínált műsorában. A főként szabadtérre javasolt rendezvény maskarás körmenettel indul, mindenki számára élvezetes játéksorral folytatódik, s zenével, tánccal zárul. Gyermekeknek kínált játéksorunk a "türkölősdi", húsvéti tojásjátékok. Ez a hagyomány már a középkorban ismert volt hazánkban. A "türkölősdi" tojásjátékait ma nagyon kevés helyen ismerik (tojásdobálás és -görgetés, a tojások versenyszerű összeütése, a tojáscipelés és még hosszan sorolhatnánk...). A játéksor szabadtéren és kellő nagyságú zárt térben is kivitelezhető. A Kacskaringók virtustársulat kézműves foglalkozás keretében ajánl kicsinek és nagynak húsvéti tojásfestést, a különböző archaikus technikákat bemutatva. A módszereket az érdeklődők maguk is kipróbálhatják. ![]() Húsvét hétfő Vízöntő hétfőre buzognak források. Eljöttem hozzátok ifjú létemre, Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre, Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben, Nem virágzik szépet nekünk jövendőben. A húsvét hétfői (vízbevető hétfő) locsolás szokása - melynek célja a jelképes termékenyítés és a rituális megtisztítás - hazánkban a mai napig népszerű. Társulatunk a népi kultúrában használatos elemekből összeállított lendületes programot kínál gyerekeknek és felnőtteknek, nőknek és férfiaknak egyaránt. A locsolás során megjelennek azok a régen elfeledett szokás-elemek, melyeket a mai locsolkodók már csak hírből ismerhetnek. A locsoló-program összetétele: sok vödör víz, zeneszó, népi rigmusok/locsolóversek, vaskos humor, nevetés. A virtus-öntözködés résztvevőinek ajánlott a törülköző és a váltóruha. A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó szokásokból álló program teljessé tételéhez kínáljuk azon a játékainkat is, melyek nem kapcsolódnak szorosan ünnephez vagy jeles naphoz, melyek bárhol és bármikor játszhatóak, témától függetlenül. |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|